Híreink
Tanfolyam kereső

Keresőnk segítségével szakma és helyszín szerint is kiválaszthatja az Önnek megfelelő képzést adatbázisunkból, vagy használja kulcsszavas gyorskeresőnket.
Hír archívum

Az alsóbb társadalmi osztályok egyetemi képzését támogatja Sarkozy c. hír tartalma:

Az alsóbb társadalmi osztályok egyetemi képzését támogatja Sarkozy

Kapcsolódó képA nem állami felsőoktatási intézmények mintegy 30 százalékában látná szívesen a rossz anyagi körülmények között elő munkás-, vagy bevándorló családok gyermekeit a francia elnök..

- olvasható a Magyar Nemzet január 7-ei számában. Luc Chatel oktatási miniszter ugyanakkor attól tart, hogy a változásokkal a felvételi követelmény szintje is csökkenne. A francia kormányzat kiegészítette a javaslatot: azt ajánlják, hogy a 30 százalék az elérhető célt jelentse, a változás pedig csak több lépcsőben következzen be.

Álszent viselkedésnek nevezte az elitképzésben érdekelt csoportok reakcióját a Le Monde napilapnak nyilatkozó Richard Descoing, a párizsi politikatudományi intézet igazgatója. Ő volt az, aki Sarkozy szakmai tanácsadójaként kezdeményezte az alacsonyabb társadalmi rétegek bevonását. Véleménye szerint ugyanis a változásokkal eredményesebben ki lehetne szűrni a tehetséges hallgatókat.
Luc Chatel oktatási miniszter azonban attól tart, az alsóbb osztályok gyermekeinek kötelező felsőfokú oktatása az egyetemi képzés színvonalának csökkenéséhez vezet - olvashatók szavai a The Times brit napilapban.
Az ellenérzések miatt a francia kormányzat kiegészítette a javaslatot: azt ajánlják, hogy a 30 százalék az elérhető célt jelentse, mely csak több lépcsőben és nem azonnal következne be.
Egy tanulmány szerint ötször nehezebb bekerülnie a felsőoktatásba a vagyoni tekintetben az alsó harmadba tartozó fiatalok körében, mint középosztálybeli társaik esetében.
(Forrás: Magyar Nemzet, Le Monde, The Times

Dátum: 2010. Január 11, 7:49

 


< Vissza az előző oldalra

Kereső