Híreink
Tanfolyam kereső

Keresőnk segítségével szakma és helyszín szerint is kiválaszthatja az Önnek megfelelő képzést adatbázisunkból, vagy használja kulcsszavas gyorskeresőnket.
Hír archívum

Vallási témákat ölel fel a magyar-szlovák intézményi együttműködés c. hír tartalma:

Vallási témákat ölel fel a magyar-szlovák intézményi együttműködés

Kapcsolódó képMár a következő tanévben elindul a diákok és pedagógusok csereprogramja azon együttműködés alapján, melyet a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola és a szlovák Rózsahegyi Katolikus Egyetem kötött meg ..

.. december 12-én, Szegeden - írja az MTI információi alapján az mno.hu. Az Erasmus program a tervek szerint két-három hallgató és oktató részvételével indul el, az együttműködés során pedig az egyházi intézményeket érintő képzési területekre koncentrálnak.

A megállapodást egy kis létszámú főiskola és egy több karral rendelkező intézmény kötötte meg december 12-én, szombaton, az együttműködés pedig a teológia mellett a hittanárképzés, a pedagógia, a pszichológia, a médiatudomány, a történettudomány, a karitasztudomány, a mentálhigiénés és az andragógiai területeire terjed ki.
A további tervek azonban túlmutatnak a katolikus felsőoktatáson. A két ország kapcsolata során elért eredmények számára kívánnak létrehozni egy kulturális, oktatási és tudományos adatbázist, mellyel az együttműködést az állami felsőoktatási intézményekre is kiterjesztenék.
Az együttműködés aláírása előtt konferencia keretein belül a részes felek olyan témákat érintettek, mint például a szlovák kisebbség kérdése a dél-alföldi régióban.
(Forrás: MTI, mno.hu)

Dátum: 2009. December 28, 8:41

 


< Vissza az előző oldalra

Kereső