Híreink
Tanfolyam kereső

Keresőnk segítségével szakma és helyszín szerint is kiválaszthatja az Önnek megfelelő képzést adatbázisunkból, vagy használja kulcsszavas gyorskeresőnket.
Hír archívum

Aszódi gimnazisták nyerték az országos természettudományi versenyt c. hír tartalma:

Aszódi gimnazisták nyerték az országos természettudományi versenyt

Kapcsolódó képÖt csapat közül választotta ki a TeHEtséges vagy? döntőjének zsűrije az Evangélikus Egyház Aszódot, mely intézmény fiataljai között egyaránt szerepelt 6. és 12. évfolyamos diák is.

A Magyar Tudományos Akadémián megtartott vetélkedőt a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ifjúsági THE Programja rendezte meg. A megmérettetést egy online selejtező előzte meg, melyre 50 középiskola 2000 diákja jelentkezett, közülük a legjobbak ellátogathatnak a bécsi Body Check kiállításra, és a budapesti 100 csoda nevű tárlatra is.

"Tavaly az Eötvös Loránd Tudományegyetemre senki nem jelentkezett fizikatanári képzésre" - vázolta példával a természettudományi szakok nehézségeit és a december 3-ai megmérettetés jelentőségét Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke. Hangsúlyozta: a sor végén áll Magyarország a mérnöki és természettudományi képzéseken végzettek számát tekintve.
"A diákok csupán mintegy 30 százaléka választ reál területet továbbtanulása során" - mondta el az aszódi fiatalokat felkészítő igazgatóhelyettes, Koncz István. A csapat másik kísérője pedig arra hívta fel a figyelmet: ma már a mentor és mentorált közötti személyes kapcsolat és a lelkesítő tanári erő motiválhatja a fiatalokat. Jó példa erre Ladjánszki Bálint, aki az aszódi csapat végzős tagjaként már döntött: a biológia, kémia fakultációt követően orvosi pályán szeretné folytatni tanulmányait.
Öt, ötfős csapat érkezett a megmérettetésre, melyen így debreceni, csongrádi, nyíregyházi, váci, aszódi középiskolások vettek részt. A fiataloknak elsőként az otthon elkészített zászlót, a csapatot és a középiskolájukat kellett bemutatniuk, majd ezt követően szintén előre kiválasztott témában referáltak a zsűri előtt. Az előadásokat villmkérdések követték: többek között a napfoltokról, az ózonrétegről és a szupervulkánról kellett beszámolniuk, majd a szemük előtt lejátszódott kísérleteket megmagyarázniuk a fiataloknak.
Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma csapatát Koreny Viktor, Valcsák Réka, Toldi Fanni, Garai Laura és Ladjánszki Bálint képviselte. Ők magazin előfizetést kaptak, a többi döntőshöz hasonlóan pedig ellátogathatnak a bécsi Body Check kiállításra, a budapesti 100 csoda nevű tárlatra, valamint a THE Program az aszódi középiskolába is elviszi a természettudományos pályát népszerűsítő THE road-show-t.
Az első alkalommal megrendezett TeHEtséges vagy? versenyére a felhívást követően 500 középiskola kétezer diákja jelentkezett és töltötte ki a selejtező során az online tesztet. Ezt követően a legjobb válaszokat adó intézményeket választották ki a szervezők. "Azt már a középiskolákra bíztuk, hogy a fiatalok közül kit választanak ki és küldenek a döntőbe" - mondta el Bartók Marcell, a THE Program vezetője.

A zsűriben helyet folalt: Ifj. Vitray Tamás, a National Geographic vezető szerkesztője, Tóth Pál az országot izgalmas fizikai kísérletekkel járó tanár-show man, Sík András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fiatal Mars-kutató planetológusa, Füstös Géza, a Siemens üzletfejlesztési vezetője, valamint Kürtös József főosztályvezető helyettes, a Magyar Szabadalmi Hivatal munkatársa. A verseny védnöke Dr. Pakucs János volt.
(www.edupress.hu)

Dátum: 2009. December 7, 7:59

 


< Vissza az előző oldalra

Kereső