Híreink
Tanfolyam kereső

Keresőnk segítségével szakma és helyszín szerint is kiválaszthatja az Önnek megfelelő képzést adatbázisunkból, vagy használja kulcsszavas gyorskeresőnket.
Hír archívum

Magyarék csökkentenék az igénybe vehető állami félévek számát c. hír tartalma:

Magyarék csökkentenék az igénybe vehető állami félévek számát

Kapcsolódó képMagyar Bálint volt oktatási miniszter, SZDSZ-es képviselő és Sándor Klára szintén SZDSZ-es képviselő újabb törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé, ezúttal a hallgatók számára rendelkezésre álló 12 államilag támogatott félévet csökkentenék az előírt

Ez azt jelentené, hogyha a felsőoktatásban tanulók nem végzik el az előírt képzési idő alatt tanulmányaikat, költségtérítésre lennének kötelezve. Miskolczi Norbert, HÖOK elnök szerint a törvény elfogadásának következményeként több ezer hallgató hagyná félbe tanulmányait - írja a Magyar Nemzet.

A jelenleg hatályos törvényi szabályozás szerint a hallgatóknak 12 félév áll rendelkezésükre, hogy teljesítsék felsőfokú tanulmányaikat, így a jellemzően öt éves egyetemi képzésben plusz egy év államilag támogatott idő segíti őket, hogy ingyen szerezhessék meg oklevelüket.
A Magyar Bálint és Sándor Klára által benyújtott javaslat szerint azonban ez a plusz egy év "türelmi idő" megszűnne, a hallgatóknak pont annyi félév állna rendelkezésükre tanulmányaik befejezésére, amennyi az előírt képzési félévek száma. A javaslat szerint - amelyet a tanulmányaikat jövő szeptemberben megkezdő hallgatókkal szemben alkalmaznák először - amennyiben valaki bármilyen oknál fogva túllépné a meghatározott időkorlátot, a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatóknak előírt összegű tandíjat kellene megfizetnie.
A Magyar Nemzet információi szerint a javaslatot támogatja Szabó Zoltán szocialista képviselő, valamint Magda Sándor szintén MSZP-s képviselő, a Károly Róbert Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja, főiskolai tagozatának elnöke.
Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, a javaslat elfogadásával diákok ezreinek tanulmányai szakadhatnak félbe, amely a tervezett spórolás helyett jelentős pazarlást eredményezne. Miskolczi emlékeztetett, hogy a finanszírozási formák közti 15 százalékos átjárhatóság következményeként is a költségtérítéses képzésbe átkerülők kétharmada abbahagyta tanulmányait, mert nem tudta vállalni a költségeket. "Magyar javaslatának elfogadásával évente több ezer hallgató hagyja majd ott az egyetemet diploma nélkül" - mondta, majd hozzátette: ez hatalmas pénzkidobás, hiszen az állam úgy állja öt éven keresztül a diák tanulmányának több millió forintos költségét, hogy a végén a hallgató nem szerzi meg a képesítést, így a ráköltött pénz ellenére sem termel hasznot a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Miskolczi a lapnak.
Magyar Bálint és képviselőtársai egy másik javaslata szerint a felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak igazolniuk kéne a tisztségviselőik megválasztásának hitelességét. Miskolczi az indítványra úgy reagált: "a választások eddig is hitelesen zajlottak, annak szabályait az intézményi szenátus határozta meg." Az elnök szerint a javaslat azt sejteti, mintha az eddigi választások nem szabályszerűen zajlottak volna. Szerinte Magyar Bálint a javaslattal a rektorok kezébe adja a lehetőséget, hogy felülbírálják a megválasztott HÖK elnökök legitimitását.
(Forrás: Magyar Nemzet)

Dátum: 2009. Május 19, 20:18

 


< Vissza az előző oldalra

Kereső