Híreink
Tanfolyam kereső

Keresőnk segítségével szakma és helyszín szerint is kiválaszthatja az Önnek megfelelő képzést adatbázisunkból, vagy használja kulcsszavas gyorskeresőnket.
Hír archívum

Ifjúsági, oktatási kerekasztal felállítását tervezi a HÖOK c. hír tartalma:

Ifjúsági, oktatási kerekasztal felállítását tervezi a HÖOK

Kapcsolódó képAz ifjúság ügyeivel foglalkozó kerekasztal felállítását kezdeményezte május 16-i közgyűlésén a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Miskolczi Norbert, a szervezet elnöke a Debreceni Egyetem aulájában rendezett tanácskozáson elmondta:

"túllépnénk az oktatás keretein, de ez nem azt jelenti, hogy beleszólnánk például a nyugdíjakat érintő kérdésekbe." A pártsemleges testület feladata lenne többek között az oktatás kérdéseit érintő koncepciók kidolgozása.

A tervek szerint a szakemberek mellett hallgatók, egyetemek és esetleg a politikai erők képviselői foglalnának helyet a testületben, mely a jövőben az ifjúsági kérdések irányvonalait, valamint az oktatás területének stabil koncepcióját dolgozná ki. A debreceni közgyűlésen egyúttal megalapították a HÖOK PR- és Kommunikációs Bizottságát, mely a felsőoktatási intézmények híreit gyűjti majd össze és publikálja azokat a honlapon, ezen kívül pedig sajtófigyelést is végez.
A találkozón nem talált megoldást a szervezet költségvetésének finanszírozási problémáira, a minisztérium ugyanis idén 85 százalékban járul hozzá költségeik finanszírozásához, a fennmaradó összegre vonatkozó kérdésre júniusban próbálnak választ találni.
Döntés született azonban a Magyar Bálint által kezdeményezett képviselői indítvánnyal kapcsolatban, egyhangúlag utasították el ugyanis azon hitelességre vonatkozó eljárás szükségességét, mely a felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak választási eredményeit igazolta volna. A szervezet szerint eddig is átlátható választási procedúra működött. A találkozón továbbá nem értettek egyet azzal, hogy 12-ről 10-re csökkentsék az államilag finanszírozható félévek számát, mellyel a HÖOK véleménye szerint a tanulmányok abbahagyására kényszerítenék azokat a hallgatókat, akik már megkezdték, de 10 félév alatt nem fejezték be egyetemi, főiskolai tanulmányaikat.
(Forrás: Hírszerző, MTI)

Dátum: 2009. Május 18, 13:23

 


< Vissza az előző oldalra

Kereső