Híreink
Tanfolyam kereső

Keresőnk segítségével szakma és helyszín szerint is kiválaszthatja az Önnek megfelelő képzést adatbázisunkból, vagy használja kulcsszavas gyorskeresőnket.
Hír archívum

Az oktatási együttműködésekről egyeztettek Brüsszelben c. hír tartalma:

Az oktatási együttműködésekről egyeztettek Brüsszelben

Kapcsolódó kép"A hazánkban megvalósuló felsőoktatási tartalomfejlesztések a matematika, valamint a természet- és műszaki tudományok terén nem csak a technológiai változásokhoz való alkalmazkodást szolgálják, hanem vonzóbbá is teszik ezeket a szakokat"

- jelentette ki Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) nemzetközi szakállamtitkára az Európai Unió Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanácsának ülésén, amelyet május 11-12-én tartottak meg Brüsszelben.

Az oktatási ügyek terén két dokumentum várt elfogadásra a tanácsülés napirendje szerint. Ezek egyike az oktatási és képzési intézmények, valamint a munkaadók közti partnerség fontosságára hívja fel a figyelmet, amire a gazdasági válság leküzdéséhez komoly szüksége lesz az Uniónak. A másik dokumentum stratégiai jelentőségű, hiszen ez az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés 2020-ig érvényes stratégiai keretrendszerét tartalmazza, amely a korábbi fő irányok megtartása mellett számos olyan elemet tartalmaz, amely a jövőbeli munkát hatékonyabbá, átláthatóbbá, az eredményeket pedig az érdekeltek számára láthatóbbá teszik. Ezzel kapcsolatban általános eszmecserét folytattak a tanácskozás résztvevői, akik a demográfiai folyamatok és a gyors technológiai változások kihívásaira az oktatás terén adott tagállami válaszokra voltak kíváncsiak.
"Magyarországnak a közép- és hosszú távú stratégiai tervezések során mindenképpen figyelembe kell vennie a demográfiai hatásokat, különösen a népesség csökkenését" - jelezte hozzászólásában Csák Ferenc ez utóbbi dokumentum kapcsán. Továbbá elmondta, hogy a kormányzat azért támogatja a közoktatási intézményfenntartás vonatkozásában a társulások kialakítását, mert így az iskolák vezetése és adminisztrációja egy helyre kerül, viszont az óvodák, illetve az általános iskolai alsóbb évfolyamok helyben maradhatnak.
A szakállamtitkár mindehhez hozzátette, hogy a Magyarországon megvalósuló felsőoktatási tartalomfejlesztések az informatika, a matematika, valamint a természet- és műszaki tudományok terén nem csupán a technológiai változásokhoz való alkalmazkodást szolgálják, hanem egyben vonzóbbá is teszik az ilyen jellegű szakokat a tehetséges hazai és külföldi diákok számára.
A tanácsülésen elfogadták a kultúráról mint a kreativitás és az innováció ösztönzőjéről szóló tanácsi következtetéseket is. A 2009-es Kreativitás és Innováció Európai Évéhez szorosan kapcsolódó dokumentum arra hívja fel a figyelmet, hogy a kreativitás és az innováció két szervesen összekapcsolódó folyamat, amelyek rendkívüli jelentőséggel bírnak a gazdasági versenyképesség, az alkalmazkodóképesség, az oktatás, a különböző társadalmi problémák és a gazdasági kihívások, a lisszaboni célkitűzések, valamint a fejlődés szempontjából. Kiemeli, hogy a kultúra, a kulturális ágazat és a kultúrával kapcsolatos iparágak nagymértékben hozzájárulhatnak a kreativitás és az innováció előmozdításához, és ebben nagy szerepet játszanak a kulturális terület szereplői. A tanács több felkérést intéz a tagállamokhoz és az Európai Bizottsághoz, melyek között szerepel, hogy a Bizottság vizsgálja meg a kulturális és kreatív ágazatokat célzó, hosszú távú közösségi pénzügyi támogatás megvalósíthatóságának lehetőségét, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra.

Dátum: 2009. Május 14, 9:39

 


< Vissza az előző oldalra

Kereső