Híreink
Tanfolyam kereső

Keresőnk segítségével szakma és helyszín szerint is kiválaszthatja az Önnek megfelelő képzést adatbázisunkból, vagy használja kulcsszavas gyorskeresőnket.
Hír archívum

Félmillióval nőtt az angliai egyetemekre jelentkezők száma c. hír tartalma:

Félmillióval nőtt az angliai egyetemekre jelentkezők száma

Kapcsolódó képIdén csaknem ötszázezerrel, azaz mintegy 12-13 százalékkal több jelentkezés érkezett be az angliai felsőoktatási intézményekbe, mint tavaly.

A magasabb tanulási kedvet a recesszió idézi elő - vélik a szakértők. A Diákok Nemzeti Uniója azonban hiába fordult a kormányhoz a keretszámok növelése érdekében, változás nem történt. A szervezet elnöke elmondta: "embertelen politika, ha tanulásra ösztönözzük a fiatalokat, majd amikor jelentkeznek valamelyik egyetemre, az orrukra vágjuk az ajtót" - adta hírül az Origo.hu.


A 20 és 24 éves fiatalok esetében 12,9, illetve a 24 év felettiek körében 12,6 százalékkal emelkedett a jelentkezések aránya tavalyhoz képest. A legnépszerűbb szakok között szerepel még mindig a közgazdász, a politológia és a matematika, de megnövekedett érdeklődés kíséri az óvónői, tanítónői és tanári pályákat is. Az állami szektorban folyó leépítések ellenére még mindig sokan szeretnének közigazgatási képzésben részt venni, a válság által leginkább érintett építészmérnöki pálya pedig kevesebb továbbtanulni vágyót vonz, mint egy évvel ezelőtt. Az egyes intézményeket vizsgálva megállapítható, hogy az oxfordi és a cambridge-i egyetemre 9,9 százalékkal több felvételi kérelmet nyújtottak be, mint tavaly, de például 18 százalékkal nőtt az érdeklődés az Exeteri Egyetem iránt, illetve 24 százalékkal a Bedfordshire Egyetemmel szemben. Külföldről 14 százalékkal jelentkeztek többen az angliai egyetemekre.
A megemelkedett jelentkezői létszám összefügg a recesszióval - véli Steve Smith, az Exeteri Egyetem elnökhelyettese, a gondolatmenetet pedig jól magyarázza az egyetemi felvételiket bonyolító intézmény, az UCAS igazgatója: "a továbbtanulási kedv alighanem erősödni fog a társadalomban az elkövetkező évek folyamán. Végtére is az emberek megértik, hogy az oktatás a legjobb befektetés mind az egyén, mind az ország számára". A felsőoktatási intézmények azonban a megnövekedett igények ellenére sem emelik a keretszámokat forrás hiányában, sőt az brit oktatási tárca 2009-ben ötezerrel kevesebb hátrányos helyzetű hallgatót fog támogatni, mint egy évvel ezelőtt. A Diákok Nemzeti Uniója azonban hiába fordult a kormányhoz a keretszámok növelése érdekében, változás nem történt. A szervezet elnöke elmondta: "embertelen politika, ha tanulásra ösztönözzük a fiatalokat, majd amikor jelentkeznek valamelyik egyetemre, az orrukra vágjuk az ajtót."
Forrás: [origo]

Dátum: 2009. Február 23, 8:05

 


< Vissza az előző oldalra

Kereső